Vannak jellegzetes hangcserék, hibák a beszédtanulás során, amik jó esetben maguktól vagy otthoni játékok segítségével helyreállnak. Mire figyeljünk szülőként, hogyan segítsük a helyes beszéd kialakulását, mikor forduljunk logopédushoz, és mit tud tenni a szakember?

Milyen beszédhibák, hangcserék fordulnak elő leggyakrabban a gyerekeknél?

Ez minden gyereknél változó. De a legáltalánosabb a K-G, illetve a T-D cseréje, valamint, hogy az L-R helyett J-t mondanak. Az S és Sz – vagyis a „sziszegők” - sem mindig tökéletesek, de a kicsiknél ez még sokszor a fogváltással van összefüggésben, igazán csak iskolás korban érdemes vele foglalkozni. Dadogás és hadarás miatt szoktak még logopédushoz járni a gyerekek.

A saját kisfiamnál tapasztaltam, hogy bizonyos hangokat kevert eleinte– például a K-t és a G-t –, de egy idő után magától kijavította. Azt gondoltam, hogy az L-lel és R-rel is így lesz egy idő után, de most – nagycsoportos óvodásként – logopédushoz jár emiatt. Hogy próbáljuk otthon kijavítani ezeket a hibákat? Jó egyáltalán, ha beleszólunk, hogy beszél?

Nem kell felhívni a figyelmét, hogy valamit nem mond jól, de ha észrevesszük, hogy például K helyett G-t mond, mutathatjuk neki játékosan, hogy „jajj, khhh-khhh, köhögök”, és amikor legközelebb megint egy ilyen szót mond, mondjuk a kakast, mondhatjuk megint, hogy „jajj, khhh, köhög a kakas”. Ezektől az apró dolgoktól „beugorhat” neki, hogy kell jól mondani. Ha mégsem sikerül, az sem gond – legkésőbb az óvodában, nagycsoportban mindenkit meg szokott vizsgálni a logopédus, és szól, ha foglalkozni kell vele.

Arra érdemes figyelni, hogy vajon nem azért mond-e valamit rosszul a gyerek, mert a hallásával van gond – ez is kiderül legkésőbb a nagycsoportban. Ha gyanakszunk, hogy valamilyen probléma van, elmehetünk hamarabb is logopédushoz; olyan négy-négy és fél éves kortól már lehet és érdemes szakemberhez járni, ha szükséges. Ha még sincs szükség külön foglalkozásra, legfeljebb kapunk néhány hasznos tanácsot.

Melyik hibával mit lehet kezdeni otthon, illetve mit csinál a logopédus?

Az első pillanattól kezdve, már az egészen pici babáknál is tudunk tenni a szép beszéd kialakulásáért: például pelenkázás vagy szoptatás közben az anyuka a kicsi fölé hajol, szépen artikulálva beszél hozzá mindenfélét, nem hadarva, hanem lassan, kiegyensúlyozottan. Persze ilyenkor még semmi sem tudatos, de figyeli a baba az arcunkat, „hegyezi” a fülecskéjét, és sok minden rögzül.

A 19 hónapos kisunokámmal a fürdőszobában, a tükör előtt szoktunk például L-hangokkal teli mondókákat, versikéket mondogatni, hogy „Volt egyszer egy ládika, abból nőtt egy almafa...” A tükörben látja, hogyan emelem a nyelvem, és ő is utánozza – az L-jével már nem lesz gond.

Nagyon hasznos, ha otthoni játékokkal már kis kortól segítünk, hogy erősödjön a gyerek nyelvizomzata. Sok esetben a pattogós hangokat – például az L-et és a T-t – azért nem ejtik helyesen, mert „lusta” a nyelvük.

A nyelv erősítésére jó gyakorlat a nagyobbaknál is, és a gyerekek szívesen vesznek részt benne, mert tulajdonképpen egy „hülyéskedés”, hogy bekenjük a szájukat csokival és körbenyalogatják, lehetőleg tükör előtt, „mint a cica”, vagy az orruk hegyére pöttyintünk egy kis tejszínhabot, és azt próbálják lenyalni. Szintén erősíti a nyelvet, ha utánozzuk a lovacskát, csattogtatunk a nyelvünkkel – ezt is lehet mindenféle játékkal kombinálni. Ezek a pár perces otthoni gyakorlatok nagyon jól kiegészítik a logopédushoz járást is, mert ott heti két-háromszor 15-20 percnél nem jut több idő a gyakorlásra.

A T és a D cseréjénél – például, mikor a „toboz” helyett „dobozt” mond, és fordítva – főleg a hallásra kell hagyatkozni. Ezeket ugyanúgy képezzük, mindkettő egy kemény pattintás, csak a D zöngés, a T zöngétlen hang. A zöngés-zöngétlen hang közti különbséget a Z-nél és a Zs-nél jól ki lehet tapintani a torkunknál: „megtapintom, érzem, hogy a kis méhecske zizeg, zöng a torkomban, vagy sem?”.

Az R-hez az a fontos, hogy érzékelje a rezgést – a piciknél azt szoktuk, hogy amikor fürdőkádban ül, kap egy tányérkát, amiben van egy kis víz, és abba mondja, hogy „brrrr”, így érzi az ajkán a rezgést. Aztán, ha a T-t már mondja, viszonylag könnyen jön, hogy „trrr”, ami után már fogja tudni mondani, hogy trombita, trikó, stb.

A sziszegőket lehet mutatni, ahogy szélesen mosolyogva mondjuk, és ha utánoz, önkéntelenül is az alsó fogsor mögött lesz a nyelve – de ha hiányzik pár foga, úgyis kiszökik a levegő; épp ezért ezeket iskolás kor előtt nem kell annyira erőltetni. Később is nőhet úgy valakinek a foga, hogy nem „zár jól” - ezen bizonyos esetekben fogszabályozással lehet segíteni, de lehet olyan anatómiai adottsága is, ami miatt sose fog szabályosan a fogaihoz simulni a nyelve.

A hangok gyakorlására a logopédusok általában képeket rajzolnak a gyerek füzetébe, amiben a szó elején, a szó végén, illetve a szó közepén van az adott hang.

A hadarásról nagyon szépen le lehet szokni – ez egy ritmuszavar és egy helytelen légzés. Az egész picik nem szoktak hadarni, kivéve azokat a „szuperzseni” gyerekeket, akik valamiért nagyon gyorsan gondolkodnak, és hirtelen, egy pillanat törtrésze alatt akarják ránk zúdítani az összes mondókájukat. Aki hadar, azzal lassú, ritmusos énekeket, versikéket mondogatunk, légzésgyakorlatokat végzünk, ezeket kell sokat gyakorolniuk.

A dadogás hátterében valamilyen idegrendszeri vagy lelki tényező szokott állni. Lehet, hogy egy gyerek sokáig gyönyörű szépen beszél, de aztán éri valamilyen trauma, megrázkódtatás, valamitől nagyon megijed, és elkezd dadogni. Olyan is van, hogy a szülés során történik valami, esetleg kisebb sérülés, ami miatt már a beszédtanulás kezdetén dadog a gyerek. A dadogós gyerekekkel is végzünk légzésgyakorlatokat, mondunk lassú, ritmusos versikéket, emellett relaxálni tanítjuk őket. Sajnos a dadogást „elmulasztani” nem lehet – ha egy időre valamiért megnyugszik a gyerek, akkor nem dadog, de aztán, ha valamilyen idegi megterhelés éri, újra előjön a probléma. Amit tehát a szülő tehet, az annyi, hogy minél nyugodtabb környezetet teremt a gyerek számára, ha pedig dadog, szép türelmesen kivárja, hogy elmondja, amit akar. Egyébként a dadogás felnőttkorban is egy folyamatos „drukk”, hogy „jajj, hogy fogom elmondani, amit akarok”, „biztos türelmetlenek lesznek velem” - épp ezért, ha olyannal találkozunk, aki dadog, hallgassuk úgy, mintha észre sem vennénk semmi különöset, ne szóljunk közbe, hadd mondja el nyugodtan a „mondókáját”.

Logopédust mi alapján válasszunk, heti hány alkalommal érdemes járni? Mennyi idő alatt számíthatunk eredményre?

A választásnál az a lényeg, hogy a gyereknek szimpatikus legyen a logopédus, szeressen hozzá járni. Heti kétszer alkalom mindenképp ajánlott, de ha a szülő megteheti, hogy legalább háromszor járjanak, még jobb. Kapnak otthonra is gyakorlatokat a gyerekek – kérdés, hogy mennyire van ideje, türelme a családnak ezeket rendszeresen elvégezni.

A logopédus általában három-négy fős csoportokkal foglalkozik például az óvodában – a 45 perces órán egy-egy gyerekre 15-20 perc aktív gyakorlás jut, de ennél többet nem is igen bírnának a kicsik. Ha van mód az egyéni foglalkozásra, az hatékonyabb, de negyed óránál több időt ilyenkor sem nagyon tud koncentrálni a pici gyerek.

Ideális esetben legkésőbb ovi nagycsoportban kiszűrik a logopédiai foglalkozást igénylő gyerekeket, és el is kezdenek velük foglalkozni, de így is lehet, hogy valakinek még az iskola első osztályában is járnia kell. Mindenképp hónapok, vagy akár évek kellenek az eredményhez.